Az utazás és a turizmus övőjéről készített jelentést az Intrepid Travel és a The Future Labs Institute nevű utazási iroda, amiben meglehetősen borúsan látják a jövőt. Az éghajlatváltozás és a turisták utazásainak korlátozása nem sok jóval kecsegtet az ágazat számára.
A jelentés előrevetíti, hogy az utazások komolyan megfogyatkozhatnak, és lesznek olyan területek a világon, ahová nem is lesz érdeme ellátogatni, mert elveszítik a turisztikai vonzerejüket.
A jelentés másik félelme az egyelőre csak a szakmai körökben ragozott „személyes szén-dioxid-kibocsátási egységekre” vonatkozik. A klímavédők a fogyasztás korlátozását úgy képzelnék el, hogy minden polgárnak a földön volna egy kvótája, hogy mennyi szén-dioxidot is használhat el az adott évben.
Amennyiben ez megtörténne, az embernek magának kellene döntenie, mire használja a megszabott kvótáját, így a félelem valóban indokolt, hiszen a repülőgépes utazások pillanatokon belül felzabálnák az éves keretet, ezért sokan meggondolnák, hogy utazzanak-e.
Természetesen a gazdagok számára továbbra is lesz megoldás: pénzért vásárolhatnak pluszkvótákat, igaz, ez a lehetőség ugyanúgy drágítaná a repülős kiruccanásokat.
A javaslatok arról szólnak, hogy 2050-re az emberiség 750 milliárd tonnára próbálja csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátását. Ezért vélik úgy a jelentésben is, hogy 2040-re várhatóan korlátozzák a személyes kibocsátást, ezzel pedig az utazások számát.
A szakértői javaslat szerint fejenként évente 2,3 tonnára kellene mérsékelni a szén-dioxid-kibocsátást. Ez körülbelül annyi, mintha valaki egyszer elutazna oda-vissza Rio de Janeiróból Rijádba.
Nem nehéz felismerni, hogy a 2040-es években sokan kénytelenek lesznek lemondani a horizontot tágító élményekről, amelyeket manapság oly könnyen magunkévá tehetünk.
Az amerikaiak azért is aggódnak, mert náluk a cikk szerint az átlagos szén-dioxid-kibocsátás 16 tonna/fő/év. Más források inkább 20 tonna körüli értéket adnak meg, de persze nem csak az USA fogyaszt ilyen sokat. Az ausztrálok és a kanadaiak is elpöfögnek vagy 15 tonnát fejenként, sőt a britek is valahol 11-nél járnak. A magyar érték 4,6 tonna körüli.